2015. március 30., hétfő

Goslar, a Kaiserpfalz, SzG3


A német munka miatt igazából ide jöttünk, most elkezdem Goslart bemutatni.
Miután egy igen érdekes és látványos hely (e miatt kb 300 fotót készítettem itt) valószínűleg több beszámolóra fogom feldarabolni az egészet, elsősorban a fotók sokasága miatt. Az összes fotó megtekinthető itt (Fotóalbum)!
Ha a város teljes nevét nézzük - Goslar Alte Kaiserstadt - akkor mindjárt világossá válik, hogy miért ezzel e hellyel kezdem a beszámolókat. Az egyik rögtön a nevéből adódik: Goslar Régi Császárváros. Nyilván, a közbeszédben csak a rövid - Goslar - elnevezést használják, de a teljes neve rámutat a régi időkben betöltött igen fontos szerepére.
Ez az épület a legrégebbi és legteljesebb állapotú császári épület Németországban. Eredete igen régre nyúlik vissza, az első császári palota 1005 és 1015 között épült. Annyira kedvelték a német (- római) császárok, hogy 150 évig ez volt a fő tartózkodási helyük. A Császári terem volt a kora legnagyobb méretű terme. 1253-ban volt itt utoljára német császár, majd az egész épületegyüttes romlásnak indult. 1871-ben, a német újraegyesítés után felmerült a császári palota restaurálásának lehetősége, majd miután beleillett a germán szellemi irányzatba, meg is valósították (lásd még: Walhalla). A belsejében olyan, igen hatalmas freskókat festettek, ezek a történelmi tárgyú festmények a német szellemiséget szimbolizálják. Tehát a belső kialakítás, a falakat leszámítva, replica, ill. teljesen új alkotás. Ugyanez vonatkozik a palota előtt található két bronz oroszlánra és a két lovasszoborra is (I. (Barbarossa) Frigyes és I. Vilmos).
Most térjünk át a másik okra, amiért ezt a helyet vettem elsőnek (a parkolás). A belváros területe viszonylag nagy, bár néhol lehet benne parkolni, az osztrákokra és a németekre jellemző megállni tilos tábla erdő az igen sok német nyelvű kiegészítővel viszonylag bizonytalanná teszi azt, hogy ahol szeretnék, ott tényleg lehet is parkolni. Fizetni viszont ott is kell, akkor meg miért ne parkoljunk olyan helyen, ahol biztosak lehetünk benne: még a precíz német rendőr sem tud megbüntetni. Ilyen hely a palota előtti parkoló.Ide viszonylag könnyű eljutni. Valószínűleg a Breitestor nevű kapu felől jövünk (itt 2 kör alakú bástya), itt balra kell fordulni és a második lámpáig - kb. 1 km - elmenni. Itt már jelzik a parkolókat. A lámpánál jobbra kell fordulni és kb. 200 m után már ott is vagyunk a parkolónál. Ez a hely többek között azért is jó, mivel innen 2 utcasarok a város közepe, a Piactér (a Belváros).
A képek azért ilyen viszonylag narancssárgás színűek, mivel közvetlenül a napkelte után készültek.

További beszámolók Goslar-ról:

a belváros
- a Breites tor és környéke
a Breites tortól a Zwingerig

Vissza a főoldalra (katalógus)

a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz, a várkápolna
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz, lovaskocsi a parkolóban
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
a Kaiserpfalz

Vissza a főoldalra (katalógus)