2015. április 13., hétfő

Kassel, Insel Siebenberg - Blumeninsel, SzG3


Ez a hely az egyik legszebb, ahol Kasselben jártam. Amúgy a Staatspark Karlsaue része, de annyira egyedi, hogy külön fogok foglalkozni vele. A parknak az Orangerie-vel szembeni végében található. Nem tudom, hogy korábban a park tartott-e tovább, most eddig tart. A térképet megnézve látható, hogy a parkban hatalmas tavak találhatóak. ezekből bizony elég szép nagy mennyiségű földet kellett kitermelni. Ennek egy részét arra használták fel, hogy a teljesen vízzel körülölelt kis szigetre egy nagy dombot építsenek. Ez az 1800-as években történt. A sziget nevének egyik magyarázata, hogy hét "hegy" lett eredetileg kialakítva itt, de végül ezeket elbontották és lett egy nagyobb. A szomszédos Karlsaue lényegi részei 1832 és 1864 között alakultak ki. A Hofgarten (Palotakert) igazgatója, William Hentze, foglalkozott a Karlsaue-vel, így a Blumeninsellel is. Az angol tájépítészet szabályai szerint csinálták meg a szigetet, de a véleményem szerint azért van egy kis német szabályosság is benne: szinte tökéletesen négyzet alakú, a körbefutó utak szimmetrikusak, az ezeket összekötő lejtős utak szintén. A körbefutó utak több szinten helyezkednek el (3 szinten), ezek is szimmetrikusak. Ezzel együtt ez nem bántó, mivel a kertészeti részbe tényleg belevitték az angol stílust. Miután a hely klímája eléggé kedvező, a növények széles palettáját telepítették be. 
A sziget eredetileg csak kézi vontatású kis komppal volt megközelíthető, de ezt a II. VH-ban lebombázták. Most egy fehér hídon lehet bejutni, 3 Euró lefizetése mellett. Az első, ami a szemünkbe ötlik, az a sok madár. Majd ez után rögtön a sziget, ami most a tavaszi időben igen pompás volt. Virágoztak olyan dísz gyümölcsfák, amelyek virágai nyáron nem láthatóak. A virágok és fák arányát is jól eltalálták. Szinte szívfájdítóan tökéletes és szép (ilyet talán még sohasem írtam le). Ha valaki erre téved, ne hagyja ki!
A pávapárt egy Grimm mese után Jorindának és Joringelnek nevezték el (a Grimm testvérek egyébként szorosan kötődnek a városhoz, külön múzeumuk is van, de erről bővebben OTT).




Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

Kassel Fotóalbum ITT található!

















Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése