2015. december 13., vasárnap

Essen/Kettwig, Schloss Landsberg (Ratingen), SzG3


Amint a Schloß Hugenpoet meglátogatásakor említettem, a városból a kastély felé ennek a kastélynak a parkolója mellett kellett elmenni. Visszafelé természetesen megálltunk itt ("természetesen borult volt az idő"). Míg a Hugenpoet kastély egy tipikus vízi vár volt, ez egy teljesen más jellegű kastély volt. Az úttól kezdődően egy dombos tájra érünk (a másik oldal a Ruhr folyó felés teljesen sík), ahol is egy nagy kapu alatt kellet áthaladni és így léphettünk be a kastély parkjába. Ez a dombos jelleg miatt inkább egy gyönyörű erdő, amely jól karban van tartva, mintsem egy hagyomásnyos kastélypark. Már a bejáratnál felfigyeltem arra, hogy igen komoly biztonsági berendezések voltak felszerelve: kamerák, behajtási rendszer távbeszélővel, az útból kiemelkedő oszlopok, stb. Az út mellett egy szép patak csordogált, rajta hidak, szépen karbantartott utak az erdőben. Ahogy haladtam felfelé, mindenhol kamerák. Felérve a kastélyszintre, ott két kastély található: egy régi és egy új kastély. A kettő között egy hídszerű rámpa köti ezeket össze. A híd egyik oldalán egy barokk kert található, jelenleg a szökőkutak nem működtek. 
A kastély komplexum történelmében csak egy keveset menjünk vissza, mivel az az előtti történések igencsak zaklatottak voltak. Napolenon után (aki eltörölte a feudalizmust ezen a területen (is), a Landsberg család birtokába került a kastély. Mivel csak nyári rezidenciának használták és pénzük is kevés volt a karbantartásra, a kastély erősen leromlott. 1903-ban a Thyssen csoport megszerezte a tulajdonjogot a kastély felett és jelenleg is a Thyssen Alapítvány birtokolja azt. A II. VH vége felé ebben a kastélyban tartotta Albert Speer azt a megbeszélést, ahol a Ruhr vidék iparmágnásaival egyeztette a Néró terv részleteit, ami arról stzólt, hogy hogyan semmisítsék meg a Ruhr vidék iparát, nehogy a szövetségesek kezésre kerüljön. A II. VH után volt gyerek üdültetési központ, élelmiszer raktár is. Jelenleg a Thyssen csoport konferencia központot és szemináriumot üzemeltet itt. A sok konferencia résztvevő részére építették fel az Új tornyokat (az új kastély), ahol akár 30 vendéget is el lehet hirtelen szállásolni. 
Amikor a barokk kertet megtekintve felértünk az összekötő hídhoz, újabb biztonsági berendezéseket láttunk, újabb kamerák, fölbe süllyeszethető útzár, stb. Ekkor már kezdett gyanússá válni a dolog, főleg hogy a régi kastély kapujában egy biztonsági ór megállított, miszerint most nem mehetünk be a kastélyudvarba sem és nem is fényképezhetünk arra felé (nagyon udvariasan). És még azt is mondta, hogy nem mondhatja meg, hogy miért nem mehetünk be. Ezek után nem volt mit tenni, visszasétáltunk a kapuhoz és tovább mentünk.
Konklúzió: maga a hely tényleg nagyon szép, gondozott, ápolt erdő, utakkal, hidakkal, patakokkal, stb. Nyáron a barokk kert is szép lehet. Azt sajnos nem tudtuk kideríteni, hogy ha a most nem részletezhető események, személyek problémája nem áll fent, akkor meg lehet-e látogatmi a katélyt vagy legalább a kertjét (ami a kapu felől igencsak szépnek tűnt).

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

 a bejárat
 patak a kastély erdejében
 a feljárati út
 az út menti erdő és ptak
 a kastély külső parkja
a kastély külső parkja
 a kastély
 feljárat a kastélyhoz
 a kastély külső parkja
a kastély bejárata
 az új kastély
az új kastély

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése